NEM ALSZOM, DE ÁLMOS VAGYOK

“Ami közös bennünk, az többek között az egyetem. Messziről idejöttünk, hogy itt tanuljunk azzal a reménnyel, hogy diplomás művészek, festők leszünk. Apukám ezt úgy mondja: „papírja van róla, hogy máshogy gondolkodik”. Ehhez a reményhez az is hozzátartozott, hogy ebből majd meg is élünk.

A Damjanich utcában eltöltött évek nekem életem legszabadabb, legboldogabb, legkreatívabb, reményekkel és lehetőségekkel teli évei voltak. Ott éreztem az életemben először, hogy jó helyen vagyok, 100%-ban szeretem amit csinálok (ez Ádám Zoli bácsinak is köszönhető elég nagy részben).

Aztán én voltam az első, akinek gyermeke született, és itt, az álmok városában, az egyetem utolsó évében hirtelen családanyává lettem… Ezzel meglehetősen megnehezítettem a pályámat. De itt maradtam Pécsett (ahogy Saci és Zsuzsi is, akik időközben szintén anyává lettek), és próbálom azóta is fenntartani a hitet, hogy van lehetőségem arra, hogy megéljek a művészetből, a kreativitásomból, az ötleteimből.

A kiállításunk címe nekem nagyon tetszik: „Nem alszom, de álmos vagyok”. Ezt Zsuzsi írta kislánya állapotáról, egyszer a közös chatben, amikor épp nem tudott írni nekünk. Hozzám azért áll közel ez a cím, mert én igazából arra vágyom, hogy még miután lefektettem a gyerekeket, fenn tudjak maradni és alkotni, hogy akkora legyen bennem az alkotási vágy, hogy minden életszükségletemet felülírja…. de ez sohasem jön össze, esténként elalélok, mint egy hervadt hóvirág. Inkább felkelek hajnalban, ha valami fontos alkotni való adódik. Illetve van benne egy muszáj „Ezt muszáj megcsinálni, Érted?! Muszáj!!!” Erre Losi (Losonczy István) emlékeztetett Ádám Zoltán emlékestjén. Amiből aztán megszületetett Losi által még aznap este a „Meta Muszáj” fogalom.

Ez a tetterő egy olyan fontos dolog, amit nem szabad egyikünknek sem elfelejteni soha, akkor sem, ha anyagi gondjaink vannak, akkor sem ha sikertelennek érezzük azt, amit csinálunk, egyszerűen csinálni kell és kész.”

/ Kanics Dorottya