Menü
Kedves megjelentek,
javában zajlanak az érettségik, mindenfajta listák keringenek körülöttünk lehetséges feladatokról, tételezzük fel tehát, hogy én is elcsíptem egyet, mégpedig a művészettörténeti tételsor egyik kérdését. Amely a következőképpen hangzik:
Válaszoljon arra, ki írta és mikor a következő szövegrészletet?
„A gyár déli területének ipari műemlék épületét foglalja el a KMK (Kortárs Művészeti Központ), amely egy nagy nemzetközi művészeti hálózat, az Art Factory első magyarországi bázisa lesz. Színpadot, oktatási tereket, szervező- és kutatóhelyet egyaránt magában foglal. Részben új típusú, szervező-kutató, nemzetközi kapcsolatokat menedzselő művészeti intézmény, amelyhez kiállítóterek és műtermek tartoznak, részben a magas kultúra és az alternatív kultúra metszéspontján működő szórakoztató központ, melynek befogadó színpadán dzsessz, világzenei, popzenei, kortárs zenei és mozgásszínházi előadások jelenhetnek meg, döntően a fiatal nemzedékek kulturális érdeklődésének megfelelően.”
(A megfejtés: A határtalan város Európa Kulturális Fővárosa – Pécs, 2010 Pályázat, 2005 24. oldal. A szerző: Takáts József)
A szöveget nem csupán azért olvastam fel, mert megjelenik benne jelen kiállítás címe, s nem is csupán azért, mert jól példázza, hogy – ellentétben a közkeletű vélekedéssel (és vágyakkal) – a mégoly szépen formált fantáziák, jól megalapozott elképzelések sem rendelkeznek minden esetben valóságformáló erővel, néha bizony fennakadnak a realitás (a politika, bonyolult érdekek és szimpla irigységek) láthatatlan hálóján. Hanem azért, mert felkínál egy olyan értelmezési keretet, amelyben jeles eseményről is kicsit távlatosabban gondolkodhatunk: a város és a képzőművészet kapcsolatáról, a városi terek újrahasznosításáról, a kulturális művészeti intézményrendszer átalakításáról.
Két művészeti egyesület összesen 21 tagjának munkáiból látható egy válogatás az Ancora Art Galéria mostani kiállításán. Noha az 1995-ben (azaz csaknem harminc éve) életre hívott Közelítés Művészeti Egyesület (KME) és a 2002-ben (azaz több mint 22 évvel ezelőtt) létrejött Pécs Baranya Megyei Művészek Társasága (PBMT) tiszteletreméltó múlttal rendelkezik, mégsem valamifajta centenárium/jubileum jelenti a megmutatkozás alkalmat, mint inkább felhívás egy jövőbeli eseményre. A Pécsi Sörfőzde Részvénytársaság 2022. áprilisában 13 művésznek tette lehetővé, hogy műteremként használja a termelésből kivont helyiségeit, s a május végére – június elejére tervezett ünnepélyes műteremház rendezvénynek, a nyitott műtermi napoknak afféle beharangozója ez a kiállítás.
Ezek tehát a tények, amelyek mögött ugyanakkor érdekes tendenciák rejtőznek, kiolvasható belőlük a város és a képzőművészeti közeg kapcsolatának rendszerváltás utáni története. Látható, hogy milyen fontos szerepet játszik ebben a történetben az állandóság: végignézve az egyesületek tagságát – a most kiállítók és az alapítók névsorát – feltűnő a húsz-harminc éven keresztüli folyamatosság, inkább csak a városból elköltözöttek, s tragikusan fiatalon eltávozottak neveit keressük hiába. Látható az is, hogy zömében egy generáció képviselői szövetkeztek anno össze, s legfeljebb annyi a változás, hogy az egykori hallgatók most már
2
tanárok, egyetemi oktatók lettek. Látható a helyek fontossága ebben a történetben, mintha a közös generációs tudat mellett leginkább ezek az egykori funkciójukat vesztett, zömmel belvárosi helyszínek segítenék a művészeti közösségek létrehozását: a valamikor Tűzoltó Laktanya műtermei, az egykori Közelítés Galéria 30 nm2-es tere Mátyás király utcában, a Hattyúház, vagy most éppen a sörgyár. Változatos a tulajdoni háttere ezeknek az épületeknek, de úgy tűnik, hogy mind az önkormányzat, mind az egyetem, mind a magánszféra vonatkozásában léteznek olyan pillanatok, amikor néhány érzékenyebb döntéshozó, a művészet vagy a művészeti piac iránt érdeklődő vezető segítségével lehetőség teremthető különböző művészeti aktivitások létrehozásához.
S legtöbb esetben valóban csak pillanatokról van szó; az állandóság mellett azért is a ciklikusság a másik olyan fogalom, amely mentén a város és a képzőművészeti szcéna történései leírhatók. Végiggörgetve a most kiállító egyesületek és tagok művészeti aktivitását, láthatóvá válnak különösen termékeny időszakok, amikor ezeknek a szereplőknek lehetőségük nyílott arra, hogy kilépjenek a galériák, kiállítóterek megszokott világából, s távlatosabb projekteket is megvalósítsanak. Így volt ez a 90-es évek közepén, nem függetlenül a kulturális és művészeti terület átalakulásától, a magángalériák megjelenéstől, a művészeti képzés kiépülésétől. Amikoris egymást követték és erősítették az olyan rendezvények, mint a Keserue Zsolt nevéhez kapcsolódó Alapzaj, vagy Szabó Szilvi és Krámli Márta Vidámpark projektje. Egy hasonlóan pezsgő időszak volt az ezredforduló környéke, a különböző médiaművészeti projektek megjelenése, a 2002-2003-as ZOOM videófesztivál-sorozat létrehozása vagy a 2004- ben megvalósított Médiagyár. Ugyancsak a nemzetközi kapcsolatok szélesítését szolgálta ebben az időszakban a karlsruhe-i Überbrücken-Áthidalni elnevezésű iparművészeti kiállításon való részvétel. Az évtized közepétől, már a kulturális főváros projekt előkészítésével összefüggésben váltak fontossá azok a rendezvények, amelyek a gazdátlanná vált városi terekre és a közterek művészeti átalakításában lévő lehetőségekre irányították rá a figyelmet. A Temporary City (2009), az in Between (2010) különböző akciói egyaránt foglalkoztak a tévétorony környékével, a belvárosi kispiaccal, Uránváros köztereivel vagy a Király utca üres bolthelyiségeivel, s egyszerre voltak autonóm képzőművészeti tevékenységek, s vettek részt az akkoriban különösen virulens, városfejlesztésről szóló vitákban.
És vannak olyan köztes időszakok, amikor a pályázati lehetőségek beszűkülése, az önkormányzat és különböző állami szervezetek hozzáállása, a művészeti piac átalakulása vagy éppen a belső motivációk időleges elvesztése miatt az egyesületek művészeti tevékenysége visszaszorul a műtermek intim tereibe, városbeli láthatóságuk és hatásuk időlegesen csökken.
Nem mindegy tehát, hogy az érdeklődő, a kutató vagy éppen a pályázatíró mikor érkezik meg a városban, hogy valamilyen állapotfelmérést végezzen és ehhez kapcsolódó jövőterveket vázoljon fel. Mindenesetre ez év május 31 – június 1 a legmegfelelőbb időpont volna számára, hogy újra nyitott műhelyeket lásson, az üressé vált ipari épületeket művészeti tevékenységükkel újraértelmező művészekkel találkozhasson.