A művészről

“Művészetemben az ember, az embereket körülvevő világ, illetve önmagam mindenkori aktuális helyzete áll a középpontban és elsősorban a modern életünk 21. századi kihívásai és reflexiói motiválnak a témákat illetően - legyen az személyes vagy tágabb kontextusú (pl.: hogyan tudom képviselni vagy felvállalni magam a valóságban és az digitális térben; 

Állandó kettőségben élek: figyelmemet elrabolja egy-egy valóságos pillanat, de sokkal jobban érdekel, hogy mi van az impressziók mögött. A látványom keresztül gondolataim fonalai útnak indulnak, hogy a világ dolgait megérthessem: az embernek, mint érzelmek által vezérelt ösztönlénynek az anyagi, civilizált élet szabta határokon belüli helyét és viszonyát, kutatva az „Aranyközéputat”, amely mentén folyamatos tévelygéseink viszik egyéni utunkat előre. 

Digitális kultúránk képözöne erősen befolyásolja látásmódomat, képeim java része figurális és fotó után készül, melyeket általában én készítek, ritkább esetben a médiából emelek át egy-egy motívumot. Általában egy kiragadott részletből indulok ki, amelyet a mondanivaló szempontjából fontosnak tartok. Festményeim egyes részletei a klasszikus látványutáni festészetnek megfelelően (de részlegesen) kidolgozottak, vagy print szerűen lényegre törően villannak fel, amely részletek eredeti környezetükből kiemelve: lecsupaszítva, önmagukban jelennek meg vagy éppen montázs szerűen kibővülnek további részletekkel és rétegekkel összetettebb kompozíciókat alkotva. Az alkotófolyamatban döntő jelentőségűek a kezdeti hangulati elemek: az alapháttér színekkel való megfogalmazása és az anyagfelhordás gesztusai. Ebben a térben tűnnek elő a konkrét képi elemek. A transzparencia eszközével, a pozitív-negatív formák és fény-árnyék kontrasztok alkalmazásával a látható valóság mögötti világot kutatom.”

Makrai Adél alkotásai

makrai-adel_kek-friz
Kék fríz
2020., olaj, vászon
100x90 cm
makrai-adel_kompromisszumok
Kompromisszumok
2010-2011, olaj, vászon
80x80 cm

Biográfia

Makrai Adél
1979.

 

Szakmai tanulmányok:

2017-2018: PTE-Művészeti Kar – képzőművész-tanár szak

1999-2005: Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar - festőművész szak

1997-'99: Bokányi Dezső Díszítőművészeti Szakiskola - Budapest - díszítőszobrász szak

1998-'99: Dési Hubert Rajziskola – Budapest

1998 - Újpesti Rajzkör - Budapest

1996-'97: rajzi alapok és stílusok – magántanulmányok Badacsonyi Sándor grafikusművésznél – Budapest

Csoportos kiállítások

2021 – Baja – Eötvös József Főiskola Kortárs Galéria – Caffart 12 Nemzetközi Művésztelep kiállítása

2021 – Pécs – Lokart Képzőművészeti fesztivál – „Mozgás”

2020 – Baja – Eötvös József Főiskola Kortárs Galéria – a XI. Caffart Nemzetközi Művésztelep kiállítása

2020 – Kaposvár – Együd Árpád Kulturális Központ – 50 éves a kaposvári ZICHY iparművészeti  - művésztanárok kiállítása

2019 – Pécs – M21 Galéria - Állapotfelmérés

2018 – Gernyeszeg – Teleky Kastély (RO) – Castle Art Camp nemzetközi művésztelep zárókiállítása

2018 – Budapest – Berekai Art Studio - Se-Tim. Co Art szervezésében

2017 – Balassagyarmat – Tornay Galéria - XXX. Nyári Tárlat

2017 – Pécs – Renesound Galéria - Kme202 / Közelítés M. E. kiterjesztett jubileumi kiállítása

2017 – Pécs – Nádor Galéria Art&Med Kulturális Központ – Antoni Hendrix és művészbarátai emlékkiállítás

2016 – Rétság – A KÖR Képzőművészeti Közösség kiállítása

2015 – Bécs – Ausztria – Gallery Merikon – Esterhazy Palace

2015 – Dunaújváros – ICA-D – Kortárs Művészeti Intézet – Art for me online galéria kiállítása

2015 – Próféta Galéria – Bp - A 3+1 csoport kiállítása

2014 – Terem Műhely Galéria – Pécs – Monogram művésztelepek: Füle - Tardos

2014 – Füle - Fülei Művésztelep zárókiállítása

2013 – Pécs – Nick Art & Design Galéria - Adventi tárlat

2013 – Iszkaszentgyörgy – Amadé-Bajzáth-Pappenheim Kastély – Ari Kupsus Galéria művésztelepének záró kiállítása

2012 - Balassagyarmat - Horváth Endre Galéria - XXV. Nyári Tárlat

2012 - Vác - Madách Imre Műv. Közp. - A „KÖR” csoport bemutatkozik

2011 - Balassagyarmat - Horváth Endre Galéria – XXIV. Nyári Tárlat

2010 - Budapest - Csók István Galéria

2009 - Marbella - Sp.o - Farinelli Galeria – A.I.A. Group

2009 - Fuengirola - Sp.o. - Las Gemelas Gallery - A.I.A.Group

2009 - Mijas – Sp.o. - Galeria  Lucia -  A.I.A. Group

2006 - Pécs - KÖZELÍTÉS Művészeti Egyesület Galériája - „Új közelítők”

2005 - Budapest - Csók István Galéria - „Jóga -triptichon”

2005 - Pécs - Hattyú Ház - Diplomakiállítás - „Jóga-triptichon”

2004 - FEK - Pécs - A „Kisház” csoport

2004 - Balatonszemes - Latinovics Zoltán Műv. Ház - A Kisház csoport bemutatkozik

2003 - Pécs - egykori OTP Székház - Pécsi Országos Színház Találkozó (POSZT)

2003 - Kaposvár - Együd Árpád Műv. Kp. - PTE Művészeti Kar bemutatkozó kiállítása

2002 - Pécs - Civil Közösségek Háza - Pécsi Országos Színház Találkozó (POSZT)

2001 - Pécs - POTE Aula - PTE orvostanhallgatók és művészeti karos hallgatók közös kiállítása

Egyéni kiállítások

2022 – Kalocsa – Nicolas Schöffer Gyűjtemény kiállítótere – „Nyitás – Zárás – Nyitás”

2019 – Balassagyarmat – Artéria Galéria – „Közterek és közhelyek”

2019 – Pécs – Reggeli – „Közterek és közhelyek”

2013 - Pécs – Nappali

2013 - Pécs - Nádor Galéria Art & Flowers – „Nézőpontok”

2012 - Vác - Madách Imre Műv.Kp. - Körgaléria  - Magyar Festészet Napja alkalmából

2011 - Balassagyarmat - Szerb Templom Galéria - „KARMA-PONTOK”

2011 - Rétság - Művelődési Központ és Könyvtár Galériája

2011 - Érsekvadkert - Mikszáth Kálmán  Művelődési ház - „Áthatások, átfedések”

2010 - Budapest - Bardoni Galéria - 17. Műgyűjtők Éjszakája - "Day Light"

2009 - Fuengirola - Spanyolország - The Bar Gallery - „Caras y tipos”

2007 - Budapest - Bardoni Galéria - 4. Műgyűjtők Éjszakája - "Night Light"

2005 - Budapest - ELTE Egyetemi Könyvtár Aulája - „Elektrogafikák”

2005 - Pécs - Naiv Kávézó

2005 - Budapest - Inter Galéria - „Női sejtelem”

2004 – Pécs - PTE-Művészeti Kar- eMKá Galéria - „Befejezett - befejezetlen”

Közgyűjteményben kiállított képek

2000 - Pécsi Egyetemtörténeti Múzeum – Rektorportrék

 

Tagságok

2006 - KÖZELÍTÉS Művészeti Egyesület

2009 – 2010 - A.I.A. Group (Andalusian International Art Group) - Spanyolország

2012 - Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete