A művészről

“32 évesen, negyedik gyermekem születését követően, autodidakta módon sajátítottam el a fényképészet alapjait. Az első években a hazánkban akkor még kevésbé ismert dokumentarista családfotózás egyik meghatározó képviselőjévé váltam és számos család hétköznapjait dokumentáltam. 

A gimnázium elvégzését követően 2007-ig a PTE BTK angol tagozatos hallgatója voltam, de a gyerekeim érkezése sajnos nem tette lehetővé, hogy tanulmáyaimat befejezzem. 2020-ban kitűnő bizonyítvánnyal elvégeztem a Fotográfus szakképzést Pécsett, a Perfekt Oktatási Központ szervezésében. 

Stílusomat leginkább a dokumentarista stílusjegyek jellemzik, ugyanakkor szeretek kísérletezni a konceptuális fotográfia eszközeivel is. A megbízások mellett, számos hosszútávú projekten is dolgozok, amelyek szorosan kapcsolódnak saját életeseményeimhez. Ezek középpontjában az anyaság, a női lét kihívása állnak és kíváncsisággal kutatom a női test természetét, annak a fogyasztói kultúrában való megjelenítését. Munkáimat többször díjazták már a Magyar Sajtófotó kiállításon illetve a nemzetközi Documentary Family Awards pályázatán is. A pályázni kívánt projektemmel, mely a várandósság, szülés, születés témáját dolgozza fel felvételt nyertem a Nikon Noor Academy budapesti workshopjára, mely idén áprilisban kerül megrendezésre.”

Kölcsey-Gyurkó Sára alkotásai

kolcsey-gyurko-sara_generation-next-flora
Generation next Flóra
2021., Hahnemühle fotópapír, 5mm KapaFix hablemezre kasírozva
40x30 cm
kolcsey-gyurko-sara_generation-next-hanna
Generation next Hanna
2021., Hahnemühle fotópapír, 5mm KapaFix hablemezre kasírozva
40x30 cm
kolcsey-gyurko-sara_generation-next-reka
Generation next Réka
2021., Hahnemühle fotópapír, 5mm KapaFix hablemezre kasírozva
40x30 cm

Biográfia

Kölcsey-Gyurkó Sára

32 évesen, negyedik gyermekem születését követően, autodidakta módon sajátítottam el a fényképészet alapjait. Az első években a hazánkban akkor még kevésbé ismert dokumentarista családfotózás egyik meghatározó képviselőjévé váltam és számos család hétköznapjait dokumentáltam.

A gimnázium elvégzését követően 2007-ig a PTE BTK angol tagozatos hallgatója voltam, de a gyerekeim érkezése sajnos nem tette lehetővé, hogy tanulmáyaimat befejezzem. 2020-ban kitűnő bizonyítvánnyal elvégeztem a Fotográfus szakképzést Pécsett, a Perfekt Oktatási Központ szervezésében.

Stílusomat leginkább a dokumentarista stílusjegyek jellemzik, ugyanakkor szeretek kísérletezni a konceptuális fotográfia eszközeivel is. A megbízások mellett, számos hosszútávú projekten is dolgozok, amelyek szorosan kapcsolódnak saját életeseményeimhez. Ezek középpontjában az anyaság, a női lét kihívása állnak és kíváncsisággal kutatom a női test természetét, annak a fogyasztói kultúrában való megjelenítését. Munkáimat többször díjazták már a Magyar Sajtófotó kiállításon illetve a nemzetközi Documentary Family Awards pályázatán is. A pályázni kívánt projektemmel, mely a várandósság, szülés, születés témáját dolgozza fel felvételt nyertem a Nikon Noor Academy budapesti workshopjára, mely idén áprilisban kerül megrendezésre.

 

Díjak, kiállítások

37. Magyar Sajtófotó pályázat: Hétköznapi élet sorozat kategória, 2. helyezet

38. Magyar Sajtófotó pályázat: Portré egyedi, 1. helyezet

Judges Choice Awards 2021 “Documentary Family Awards”

“A gyermeklét elviselhetetlen könnyűsége”, önálló kiállítás, Pécs, Zsolnay Negyed, Kemence Galéria 2017